Barion Pixel

Küldetésünk

Az élhető bolygóért tenni akaró, környezetünk védelmét kiemelten fontosnak tartó nők és családanyák vagyunk, akik az önmegvalósítás útján haladva valódi elhivatottsággal támogatják az ökotudatos gondolkodás terjesztését.

Társadalmi felelősségvállalás

Kiemelt figyelmet fordítunk a környezetvédelmi- és társadalmi felelősségre, ugyanakkor a családok szemléletmódjának formálását is küldetésünknek érezzük. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek már születésüktől kezdve ökotudatos környezetben nevelkedjenek.
Tevékenységünk során szorosan együttműködünk a Magyar Bölcsődék Egyesületével, a civil szervezetnek évente több alkalommal is fákat adományozunk.

Miért válassz minket?

 

Szívvel-lélekkel hiszünk abban, hogy mindannyian felelősek vagyunk a környezetünkért, vannak választási lehetőségeink, ezért rajtunk is múlik gyermekeink, unokáink jövője.

Környezet- és ökotudatos családoknak kínálunk prémium termékeket, amelyek készítőit tudatosan hasonló gondolkodású, elsősorban hazai vállalkozások közül választottuk. Mindannyian édesanyák, akik saját családjukban is rendszeresen használják termékeiket.

Termékpalettánkat mi magunk is teszteltük a mindennapokban, ezért tudjuk, hogy minőségi választékunk valóban megfelel a legmagasabb elvárásoknak is.
Gondosan összeállított csomagjaink, életerős Babafáink értékes alternatívát kínálnak a bolygót mérgező műanyagok helyett, így az ajándékozás pillanatának öröme azzal a jó érzéssel találkozhat, hogy tettünk a környezetért és a hazai vállalkozások támogatásáért is.

És mert:

 

A műanyaggal elárasztott világban egy „zöld sziget” vagyunk, ahol ökotudatos ajándékok közül válogathatsz.

Termékeink nem tartalmaznak egészségre káros anyagokat. Vásárlásoddal támogatod a hazai vállalkozásokat. 

Prémium minőségű csomagjaink összeállításánál fontos szempont, hogy a termékek és a csomagolás is újrahasznosítható anyagokból készüljenek.

Környezetvédelem

A környezetvédelem a Babafa életében cégfilozófia. Környezetvédelmi programunk a technológiai hulladék csökkentése és a műanyaghasználat visszaszorítása mellett magában foglalja a következőket:

Ha lehet, nem nyomtatunk

A szolgáltatás kapcsán kizárólag a szükséges dokumentumok kerülnek nyomtatásra, szigorúan 100% újrahasznosított papírra.

Mellőzzük a műanyagot

Termékpalettánkat úgy alakítottuk ki, hogy az általunk kínált ajándékok természetes anyagból készüljenek.

Újrahasznosított, környezetkímélő, lebomló anyagok

A Babafa ajándékait újrahasznosítható dobozokban (RESY) szállítjuk, melyekben a teret környezetkímélő és lebomló anyagból töltjük ki.

Hazai gyártókkal dolgozunk

Termékeinket nagyobb részét itthon vásároljuk, a hazai gyártókat részesítjük előnyben, ezzel is a magyar gazdaságot támogatjuk.

Kapcsolat

Ha kérdésed van, rendelnél, de nem tudod, hogyan, vagy van egy jó témaötleted, írj nekünk bátran. Ezt megteheted az alábbi űrlapon keresztül is

4 + 13 =